Létrehozva: 2018.04.13.

Mindent vett a kamera: undorító, amit Sebestyén Balázsék műveltek

Elképesztõ, mit tettek a népszerû rádiósok a Balázsék reggeli adásában.

Merész vállalkozásra adták a fejüket Sebestyén Balázsék. A reggeli műsorukban, a Balázsékban csukott ajtó és ablak mellett nyitották ki a világ egyik legbüdösebb élelmiszerét, az erjesztett heringet, aminek szagát még friss levegőn is képtelenség elviselni.

"Kinyitjuk a Surströmming durvább változatát! Ez egy svéd erjesztett halkonzerv, savanyú hering! Csak szabadban lehet kinyitni annyira kemény! Most megkaptuk a legdurvábbat, a feketét" - olvasható Balázs Facebook-oldalán. A rádiósok egyébként előszeretettel kísérleteznek extrém ételekkel, korábban ugyanis már kinyitották a konzerv egyik gyengébb változatát.

Nyissuk ki! Fel van púposodva, konkrétan olyan, mint egy taposóakna

- szemléltette Balázs a konzervet, amit egy zacskóba betéve bontottak ki.

Ez valami embertelen büdös. Együtt sírunk, együtt hányunk. De ez már nem vicces. Gyerekek, folyik a könnyem. Már reggel émelyegtem.

- mondta szinte fuldokolva Balázs.

De itt nem álltak meg, leturmixolták a halat, majd sorsot húztak: "Aztán sorsot húztunk és valakinek bele kellett innia." A "szerencsés" nyertes pedig Rákóczi Feri lett, aki bevállalta és tényleg belekortyolt a pürésített halba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott