Létrehozva: 2021.06.07.

Most jött a hír: megszületett Dobrády Ákos kisfia – fotó

A TNT énekese még márciusban jelentette be, hogy szerelmével, Nikivel első gyermeküket várják.

Dobrády Ákos már az első hónapokban annyira beleélte magát az apaságba, hogy elkezdett kirajzolódni benne, hogyan nevelje majd gyermekét, sőt azt is pontosan tudta, hogy ott akar lenni kisfia születésénél.

Dobrádi Ákos
Fotó: Bors

A Blikk most megtudta, hogy vasárnap délután végül egy magánkórházban született meg a kisfia.

„Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni! 2021 06. 06-án, 13.07 perckor világra jött Dobrády Bende Mór! Isten hozott kisfiam! Anya is, baba is jól vannak! Az Apa meg azt sem tudja, melyik bolygón„ – fogalmazott az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott