Létrehozva: 2020.02.12.

Műteni kellett a magyar énekesnőt: Megszólalt az állapotáról

Kunovics Katinkán 1 órás műtétet végeztek el az orvosok.

Visszérműtéten esett át Kunovics Katinka! Az énekesnő jobb lábát operálták meg az orvosok, a beavatkozás pedig jól sikerült. A Ripost-nak sikerült telefonon utolérnie Katinkát, aki boldogan szólalt meg a vonal túlsó végén.

Fotó: Instagram

„Maga a műtét egy óra volt, altattak is. Köszönöm, jól vagyok. Most fekszem, ágynyugalomra intettek az orvosok. Persze, járkálhatok, de nem szabad megerőltetni a lábamat„ – kezdte lapunknak Katinka.

”Mindenki ijesztgetett, hogy mennyire fog fájni, de szerencsére nem érzek semmit. Bár az orvosok írtak fel fájdalomcsillapítókat, de nincs rá szükségem. Holnap megyek kötözésre, aztán pedig kompressziós harisnyát kell majd hordanom” – magyarázta az énekesnő, aki örül, hogy túl van a beavatkozáson, de hamarosan újabb operáció vár rá.

”Ez öröklött betegség. Csak a fogyásom előtt nem látszott. Igazából régóta halogattam már a beavatkozást. De végre túl vagyok rajta. A baj csupán az, hogy a másik lábamat is meg kell majd csináltatni. Nem úszom meg” – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott