Létrehozva: 2020.03.13.

Nagy családot szeretne, másodszor is édesanya lenne Tóth Gabi

Az énekesnő élete teljesen megváltozott első gyermeke, Hannaróza születése óta.

Tóth Gabi kiélvezi az anyaság minden pillanatát, ami nem is csoda, hiszen korábban az orvosai kevés esélyt láttak arra, hogy a betegsége miatt gyermeke születhessen. Szerencsére az élet felülírta ezt, és bár Gabiék élete teljesen megváltozott kislányuk érkezése óta, szeretnék, ha bővülne még a családjuk.


Fotó: Markovics Gábor

„A szülés a legfantasztikusabb dolog, amit átéltem. Most kezdtem el abba az állapotba jutni, hogy azon gondolkodom, nagyon örülnék, ha még egyszer átélhetném az anyaság csodáját. Mindig is a nagy család híve voltam, magam is ilyenben nőttem fel. Persze Hanni annyi újat mutat nekünk mindennap, fejlődik, egyre okosabb, szebb, és most ennek szeretnénk kiélvezni minden pillanatát” – idézte a Blikk a Családvarázs műsorából az énekesnőt. Gabi nem titkolja, teljesen megváltoztatta őt Hannaróza érkezése. Az édesanya visszavett a tempóból, és most csak arra koncentrál, hogy minél több időt töltsön a családjával, akik rengeteget segítenek neki.

Édesanyám teljesen visszafiatalodott, amióta megszületett az unokája. Előtte sem volt öreges, de most tele van energiával. Anyu nagyon sokat segít nekem, ahogyan a testvérem, Vera is, aki imádja Hannit, és a lányom is őt. A nővéremék is vágynak egy saját Hannira, de amíg nem érkezik meg az életükbe, addig kibabázza magát nálunk. Mondtam neki, hogy majd ha neki is születik gyereke, akkor én megyek segíteni” – fogalmazott Gabi, akinek legfőbb támasza édesanyja, de természetesen a férje, Krausz Gábor is mindenből kiveszi a részét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt