Létrehozva: 2017.06.16.

Nagy döntést hozott Céline Dion

Lassan másfél éve, hogy elvesztette férjét az énekesnõ, és úgy döntött, hogy nem akar többé szomorkodni. Próbálja a boldogságát hirdetni.

Majdnem harminc évig élt felhőtlen szerelemben Céline Dion és René Angélil, így a gyász mellett azzal is meg kellett az énekesnőnek küzdeni, hogy tini kora először társ nélkül maradt. Céline a férje 2016. januári halála után teljesen összeroppant, és azt mondta, amíg él, gyászolni fogja Renét.

Ám az utóbbi hetekben nagy változáson ment keresztül. Rájött, hogy ha a szomorúság határozza meg a napjait, azzal csak árt magának és a három fiának. Ezért most már a boldogságra koncentrál.

Nemcsak hangoztatja, hogy mennyire jól van, hanem a külsőségben is ezt hirdeti. Az eddigi fekete ruháit lecserélte, és elképesztően feltűnő, színes ruhadarabokra váltott. Így, aki ránéz, azt látja, hogy sugárzik belőle a vidámság és az energia. Így talán egy idő után arra is képes lesz, hogy újra szerelmes legyen, és 49 évesen új párt találjon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott