Létrehozva: 2021.05.11.

Nagy Feró elárulta, miért fél még mindig az unokája közelében

A Kossuth-díjas énekes legkisebb unokája két hónapja jött világra, és bár Feró már megkapta a koronavírus elleni oltást, még mindig félti a család legkisebb tagját.

Nagy Feró mindenkinek azt javasolja, éljen az oltás lehetőségével, hogy mihamarabb visszakaphassuk a régi életünket. A Beatrice frontembere már mindkét oltásán túl van, de ettől függetlenül ugyanolyan óvatos, mint előtte.

Nem csak magát, de a szeretteit, főleg a legkisebb unokáját félti. A kéthónapos Nimród Zalán közelében Feró még mindig fél egy kicsit, nehogy a kisbaba megbetegedjen.

Nagy Feró nagyon félti a kisunokáját (Fotó: Nagy Zoltán / Bors)

„Az unokáimmal vagyok, végre rendesen meg tudom őket ölelni, játszhatok velük, rendszeresen járunk játszótérre. A kicsi mellett, aki még nincs 3 hónapos, persze még kicsit félek, amikor a karjaimba veszem még mindig maszkot húzok, de legalább már nem kell tetőtől talpig szkafanderbe bújnom, hogy vele lehessek egy rövidke időre” – mondta el a Borsnak Nagy Feró, aki továbbra is mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát.

Az énekes megérti, hogy sokan már vágynak a szabadságra, de úgy véli, a féktelen bulizásnak még egyáltalán nincs itt az ideje. Az eszetlen szórakozás helyett mindenkit óvatosságra és mértékletességre buzdít.

„Azt látom, hogy sokan felelőtlenek, gondolkodás nélkül elárasztják a teraszokat. Óvatosnak kell lennünk, nem szabad visszaélnünk a hirtelen jött szabadságunkkal. Meg kell érteni mindkét oldalt, hiszen félünk a vírustól, emellett viszont több mint egy éve be vagyunk zárva. A kulcsszó szerintem jelen esetben a mértékletesség és nem az össze-vissza dínom-dánom” – fogalmazott az énekes.

Feró még nem élt a teraszozás lehetőségével, ő inkább szórakoztatni szeretne már, nem szórakozni. Abban bízik, hogy júliusban beindul az élet, és biztonságosan megtarthatóak lesznek a koncertek is.

„Sajnos nem olyan jelenleg a helyzet, hogy a koncertek, fesztiválok nyár eleji megrendezése felelős döntés lenne, hiszen semmi se garantálja, hogy nem fertőzzük meg egymást a tömegben, vagy a beoltottak nem adják át egy olyannak a vírust akire még veszélyt jelentet” – vélekedett a Beatrice frontembere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét