Létrehozva: 2018.05.09.

Nagy megmérettetés előtt áll a magyar sztárszínész

Több híresség is rajthoz áll az EU-s futáson május 13-án, vasárnap a budapesti Szabadság téren.

Az évről évre egyre több résztvevővel zajló, ingyenes, de előregisztrációhoz kötött EU-s futáson idén rajthoz áll a népszerű műsorvezető, Tatár Csilla, Molnár Andrea táncművész, valamint Michl Juli színésznő, Gömöri András Máté színész-műsorvezető, illetve a többszörös Európa-, világ- és olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin is.

„Az élsport befejezése után rendszeresen jártam futni és heti 4-5 alkalommal az uszodába is ellátogattam, azonban egy sérülés miatt ez az utóbbi időben kimaradt az életemből. De a mozgás szeretete ugyanúgy megmaradt, hiszen a kislányommal rengeteget járunk játszótérre, ahol néha jobban elfáradok, mint egy edzésen. Az EU-s futáson való részvételemet tekinthetjük egyfajta visszatérésnek a futás világába. A kísérőprogramokra is nagyon kíváncsiak vagyunk, Lucát főleg a játszóház, engem pedig a gyönyörű környezet és a zenei programok érdekelnek” – mesélte Kovács Katalin, arra célozva, hogy az egész napos, ingyenes fesztiválon remek koncertek – köztük a Budapest Bár és a Pál Utcai Fiúk – és gyermekprogramok is várják a kilátogatókat.

Molnár Andi táncművész is egészségtudatos életmódot folytat: odafigyel az étkezésére, na és persze heti több alkalommal is mozog valamit. Rendszeresen fut, személyi edzőhöz és csoportos jógaórákra jár, a városban pedig általában biciklivel közlekedik. De vajon hogyan készül a május 13-ára?

„Teljesen tudatosan, méghozzá a páromtól kapott okosóra segítségével” – válaszolta Andi. „Folyamatosan nyomon követem a teljesítményemet és ezt napról napra javítom. Reményeim szerint így jutok el addig a pontig, hogy a futáson már nagy magabiztossággal álljak a rajtvonalhoz.”

Az eseményen ott lesz Gömöri András Máté is, aki évek óta komolyabban sportol és pontosan tudja, hogy minden az akaraton múlik.

„Ahhoz, hogy az ember át tudjon lendülni a saját tűréshatárán, ahhoz először fejben kell eldöntenie, hogy sikerülni fog-e neki. Főleg a futásnál nagyon fontos az akarat és az, hogy úgy kezdjünk neki az előttünk álló távnak, hogy a szemünk előtt egyértelmű célok lebegjenek. Miután teljesítettem az általam kitűzött célt, biztos vagyok benne, hogy a helyszínen lévő többi programot is megnézzük a párommal” – nyilatkozta Máté.

A sportbarátok idén váltóban is teljesíthetik a távot. Michl Juli színésznő például a hamarosan induló Pacsi! kutyás magazin műsorvezetőjével, Molnár Karesszal indul. Ott lesz a helyszínen Kevin kutya is, aki a közönség soraiból „szurkol” majd nekik. Kilátogat a helyszínre Fenyvesi Zoli, alias wheelchairguy is.

Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezi együttműködésben a Miniszterelnökséggel és a Fővárossal. A programok ingyenesek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott