Létrehozva: 2020.12.16.

Nagy titkáról rántotta le a leplet Bodrogi Gyula

Hiába futott zátonyra a házasságuk, ma is szeretik egymást, s közös fiukkal, unokáikkal, új párjaikkal együtt, egy nagy családként működnek, s szerintük ennél nincs is természetesebb. Bodrogi Gyula, ha tehetné, mindenkinek ilyen életet kívánna.

Ritka példa, hogy az ember úgy tud szakítani, hogy megmarad közöttük a jó viszony, s annak ellenére, hogy végül más mellett találják meg a boldogságot, továbbra is egy családként tudnak működni. Voith Áginak és Bodrogi Gyulának azonban sikerült, s az egykori házaspárnak nem csak a privát életben, a munkában is kiváló a kapcsolata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a TV2 december 27-én dupla epizóddal induló napi sorozatában, a csak „magyar Dallasként” emlegetett Doktor Balatonban együtt tűnik fel a Jászai Mari-díjas, érdemes mű-vésznő és a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész.

Fotó: Bors

„A sorozatban az unokáink egy párt alkotnak, és mi Gyulával is gyengéd érzelmeket táplálunk egymás iránt. Az első évadot leforgattuk, nagyon élveztem az egészet„ – kezdte a Borsnak Voith Ági.

„Szerintem az intelligencia mindennek a kulcsa, a boldog életnek is. Minket egy életre összeköt Gyulával a közös fiunk, az unokáink, és mindenki jóban van mindenkivel. A párom, Döme Zsolt kifejezetten jó barátságot ápol Gyulával, én is az ő párjával, Angélával. Nálunk valahogy ez a természetes” – mesélte a 76 éves színésznő, aki szerint túl rövid az élet a haragtartáshoz.

Fotó: Bors

S pont így vélekedik a 86 éves Bodrogi Gyula is.

„Nem csak látom, borzasztóan sajnálom is, hogy az emberek, akiket sok közös és jó élmény köt össze, egyszer csak elfordulnak egymástól. Azt gondolom, talán közöttük nem is volt soha igazi, mély kapcsolat. Ha az lett volna, azt nem tudnák csak úgy eldobni. Kár, hogy mi vagyunk a ritka példa, és nem az ellenkezője a ritka. De ehhez persze sok minden kell. Ahogy Ági is mondja, legfőképp intelligencia és persze szeretet, belátás, elfogadás, na és egy jó adag szerencse is„ – fejtegette Bodrogi, aki ha lehetne, mindenkinek ilyen életet kívánna.

Ezek után persze nem is csoda, hogy egy percig sem hezitált egyik színész sem, amikor megcsörrent a telefon a Doktor Balaton kapcsán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya