Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.10.21.

Nagy volt a pánik: Szirénázó rohammentő száguldott a magyar tévés otthonához

Sági Szilárd súlyos balesetet szenvedett. Egy hónapja fekszik, és ha fel is kel az ágyból, csak mankóval tud közlekedni.

Olyan szerencsétlenül csúszott el a teraszán Sági Szilárd, hogy a sípcsontját bokáig csavarozni kellett. Egy hónapja fekszik, ráadásul kiújult a porckorongsérve, de igyekszik humorral felfogni az állapotát. Amint a Story magazinból kiderült, fiai építményében botlott meg még szeptemberben.

„Sötét este volt, amikor kimentem a kertbe a medencét befedni, és nem vettem észre a terasz sarkára épített várat. Egy baráti házaspárral vacsoráztunk éppen, a hölgy nyugtatgatta Szilvit, amíg a férje elkísért engem a mentővel a kórházba. Másnap meg is operáltak” – mondta el Szilárd, aki nagyon komolyan veszi a gyógytornát. Óránként tornázik, hogy a sok fekvéstől visszatért gerincsérve elmúljon.

„Ezek olyan fájdalmak, amikre a gyógyszerek nem hatnak, a javulás fejben dől el, keményen koncentrálok, hogy ne fájjon annyira. (…) Egyelőre két mankóval tudok csak kisétálni a mosdóba„ – tette még hozzá a tévés.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Csak bámult rám” – Háromméteres UFO zuhant le a család kertjében - Fotó

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria