Létrehozva: 2020.10.11.

Negatív teszt után: hiába készült az Operett sztárja a premierre

Nem volt könnyű dolga a színésznek az első napokban.

Koronavírus-­gyanúval volt hetekig háza fogságában, már nagyon várta, hogy ismét színpadra állhasson Mészáros Árpád Zsolt . Bár nehezen viselte az elmúlt heteket, eljött az idő: két negatív teszt után, a héten végre próbálhatott a La Mancha lovagja premierjére. Végül azonban koronavírusos megbetegedés miatt a színház lemondta a bemutatót. MÁZS a Ripost-nak elárulta, sok minden megváltozott a színházban, és neki is jobban kellett koncentrálni.

Fotó: Facebook

„Már nagyon vártam, hogy visszatérhessek az Operettszínházba, az első nap mégis kicsit megterhelő volt. Bementem próbálni, aztán elmentem edzeni is, de a sok embertől, a város zajától a nap végére elfáradtam. Kiestem a megszokott ritmusból. Még soha életemben nem volt ilyen hosszú időszak, amit a színháztól távol töltöttem” – árulta el a színész-énekes, aki a korábbinál még szigorúbban betartja a vírus elleni védekezés szabályait.

„A próbákon mindenki maszkot visel, nincs ölelkezés, puszilkodás, a kézfogást is mellőzzük. Nemcsak az egészségünk, de a munkánk miatt is nagyon fontos, hogy senki ne legyen többé beteg” – mondta MÁZS, aki a karantén alatt rájött, hogy mindig kell B terv az életben.

„A színház mellett táplálékkiegészítők értékesítésével is foglalkozom, de a bezártság alatt azt vettem észre, hogy az olyan szakmák, mint a kőműves vagy az autószerelő, nagyon jól mentek. Komolyan mondom, megfordult a fejemben, hogy felhívom az egyik kőműves barátomat és bejelentkezem hozzá munkára. Végül is vidéki srác vagyok, mindent meg tudok szerelni és jó kondiban vagyok, nem vetem meg a kétkezi munkát” – tudtuk meg a színésztől, aki a kényszerpihenő alatt saját otthonának egy részét is az internet segítségével újította fel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya