Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.21.

Nem akar tovább vadházasságban élni a híres magyar színésznő

Több mint negyvenhárom éve alkotnak egy párt, de Nyertes Zsuzsa még mindig nem mondta ki a boldogító igent.

Túl fiatalon találkoztak, ezért nem házasodtak össze, de Nyertes Zsuzsa a Best Magazinnak elmondta, hívő nőként nehéz elfogadnia, hogy vadházasságban él hosszú évek óta párjával, Attilával.

Azonban a színésznő már eldöntötte, ha törik, ha szakad, bizony az oltár elé fog állni.

Az ötvenedik évfordulónkon fogunk összeházasodni, és rögtön meg is tartjuk majd az aranylakodalmunkat is

- mondta Zsuzsa, aki több mint negyvenhárom éve él gyermeke apjával, de boldog lenne, ha hivatalosan is férj és feleség lennének.

"Nem akarok vénlányként meghalni! Ez az egyik érvem a házasságom mellett, a másik pedig, hogy hívő emberként nem könnyű vadházasságban élni. Mi nagyon fiatalon találkoztunk: én 16, Attila 18 éves volt, és nem házasodtunk össze az együtt élésünket követő pár éven belül, így belestünk abba hibába , hogy elmaradt az esküvő. De az biztos, hogy Attilánál jobb apát nem találhattam volna, és a lányunk születése volt a végső pecsét a szerelmünkön.

- jelentette ki a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel