Létrehozva: 2017.04.13.

Nem hiszed el, hogy Vajna Timi mire vállalkozott

Egy magyar tanácsadót, Baranyi Rozit hívta otthonába Goldie Hawn, ahová Vajna Timi is hivatalos volt.

Baranyi Rozi neve jól cseng a hazai hírességek körében is, hiszen sokan hívják segítségül és kérik ki a tanácsát karrierrel és magánélettel kapcsolatos kérdésekben.

A minap egy Oscar-díjas színésznő is magához hívatta némi jó tanácsért, ahová vele tartott Vajna Tímea is.

Ahogy arról a %RIPOST% beszámolt, Timi egy jó időre az USA-ba költözött, de bizonyára előre tudta, hogy így lesz, ahogy korábban abban is biztos lehetett, hogy találkozni fognak Andyvel, kiderült ugyanis, hogy a modell, a hírességek jósnőjétől tanulta a jövendőmondást.

"Timi csodálatos nő, nagyon szeretem régóta a barátnőm, sőt tanítványom is. Amit én csinálok, nagyrészt tanulható, van mögötte racionális magyarázat

- árulta el a Borsnak Rozi, akinek tanácsát lassan 10 éve Vajna Timi is kikéri, ezért is tudta biztosan, hogy Andy személyében talál majd rá a szerelem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját