Létrehozva: 2018.07.12.

Nem hoztunk jó híreket a nagybeteg magyar zenészről

Nem javul az állapota Orbán Józsinak. Hiába a sok barát támogatása, biztatása, a zenész még mindig nem lépett a gyógyulás útjára.

Kemény harcot vív Orbán Józsi. A zenész nemrég annyira legyengült, hogy a barátok jobbnak látták, ha orvosi segítséget kérnek. A 100 Fok Celsius frontembere szinte teljesen feladta a harcot, nem evett, és mély depresszióba esett.

Nagyon nincs jól Józsi. Az utóbbi időben pontosan ezért nem beszélünk sokat róla. Rendkívül le van gyengülve, és ez visszaveszi a felépülési lehetőségeket

– kezdte az AcNews-nak Benkő Balázs.

„Õ olyan életet élt, amikor mindig, minden helyzetben azt csinálta, amit akart, az égvilágon semmi baja nem volt, most pedig a jelenlegi állapotában semmi sem lehetséges. Ezt pedig nehezen viseli” – árulta el a zenész.

„Nem tudom Józsi döntéseit, akaratát egy picit sem befolyásolni azzal kapcsolatban, hogy a betegségével miképpen néz szembe. Nem tudom és nem is akarom megváltoztatni azt, ahogy ő gondolkodik” – árulta el Benkő László fia, aki úgy véli, a pozitív hozzáállás nélkül képtelenség a gyógyulás útjára lépni.

„Úgy vélem, kilencven százalékában hozzáállás kérdése. Az utóbbi időben sok ismerőst láttam a környezetemben, akinek sikerült. Nem egy esetben utólag tudtam csak meg, hogy beteg volt. Minden azon múlik, hogy egy bizonyos szituációhoz, helyzetben, betegséghez, szerelemhez vagy bármihez hogy állunk hozzá. Most már, hogy Józsi napról-napra jobban kezdte feladni, egyre többen ültünk össze, hogy megpróbáljuk őt valamilyen módon visszarántani. Minden nap megyünk hozzá, nem csak én, hanem az összes barát, ismerős. De a legnagyobb dráma jelenleg az, hogy rendkívül sokat fogyott” – mondta Balázs, akit rendkívül nagy szomorúsággal tölt el, hogy barátját ilyen állapotban látja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt