Létrehozva: 2020.04.20.

Németországi járványhelyzet: Palotás Petra felháborodott az emberek felelőtlenségén

A népszerű írónő csak akkor hagyja el az otthonát, amikor feltétlenül szükséges, ám azt tapasztalta, hogy sokan óvatlanul viselkednek.

Aggódik a németországi intézkedések miatt Palotás Petra, aki évekkel ezelőtt családjával Hamburgba költözött. Az egykori műsorvezető nem örül, hogy ott már lazítanának a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorításokon, és hamarosan újra kinyitnák az iskolákat. Nem szívesen vinné be az intézménybe az általános iskolás lányát, Borkát, hiszen sokakhoz hasonlóan ő is tart egy második hullámtól.

„Elhamarkodottnak tartom a döntést, szerintem nagyon veszélyes ennyi gyereket összeereszteni. Akárhogyan is igyekeznek, a kisgyerekek még nem annyira tudatosak, óhatatlanul is az arcukba, szemükbe nyúlhatnak, arról nem is beszélve, hogy bármit hazavihetnek. Több anyukával összefogtunk, és eldöntöttük, hogy ha néhány héten belül újra lesz iskola, mi akkor sem visszük be a gyerekeinket, inkább itthon tanulunk velük” – mondta el a Ripost-nak Petra, aki csak akkor mozdul ki az otthonából, ha épp feltétlenül szükséges.

Fotó: Palotás Petra

„A napokban elmentem bevásárolni, és megdöbbentett, amit láttam. Különféle korosztályba tartozó emberek sétálgattak maszk és kesztyű nélkül, tapogatták az árukat, cseverésztek, mintha nem egy világjárvány kellős közepén lennénk éppen. Ami a leginkább meghökkentett, hogy a pénztáros hölgy gúnyosan megkérdezte, hogy miért vásárolok ennyi mindent? Azért, hogy másokat, magamat és őt is védjem, hogy minél kevesebb kontaktust kelljen létesítenie! Arról nem is beszélve, hogy húsvétkor pár házzal arrébb tőlünk kerti partit tartottak többen is, holott az itteni korlátozások ezt megtiltják. Elkeserítő, hogy sokan még mindig nem fogják fel, mennyire komoly ez a helyzet!” – fogalmazott az egykori műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott