Létrehozva: 2020.02.28.

Önkéntes karanténba vonult Fásy Ádám szépségkirálynője

Mikó Fanni múlt hét pénteken indult el Velencébe és az egész szombatot a karneváli forgatagban töltötte. Hazatérve a szépségkirálynő úgy döntött, biztos, ami biztos, inkább önkéntes karanténba vonul.

Ki sem mozdul a lakásból Mikó Fanni, aki tavaly megnyerte a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe versenyt, sőt, azóta egy nemzetközi megméretésen, a Miss Intercontinentalon is az ő fejére került a korona. Bár a csinos modellnek esze ágában sincs pánikot kelteni, elővigyázatosnak kell lennie, hiszen múlt hétvégén Olaszországban járt a velencei karneválon, amit vasárnap délután a járvány miatt felfüggesztettek.

Fotó: Mikó Fanni

„Pénteken indultunk el Olaszországba autóval. Szombaton már egész nap kint voltunk a karneválon, mondanom sem kell, hogy hatalmas volt a tömeg. Ráadásul vagy 30 különböző álarcot felpróbáltam, amíg megtaláltam azt, ami a legjobban tetszett. Este, pont ahogy elhagytuk Velencét, kaptam egy hívást arról, hogy Olaszországban baj van, megjelent a koronavírus” – kezdte a Ripost-nak Fanni, aki ezután a Comói-tóhoz utazott, majd el is hagyta az országot, miután sokan azzal riogatták, hogy lezárják a határokat.

A szépségkirálynő hazatérte után teljesen tanácstalan volt, tartott attól, hogy esetleg megfertőződött, ezért az utcára se mert kimenni. Végül úgy döntött, a háziorvoshoz fordul, aki a Szent László kórházba irányította.

Fanni egy videóban üzent a Ripost olvasóinak az önkéntes karanténből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott