Létrehozva: 2020.04.08.

Óriási örömhírt jelentett be Hajdú Péter és a barátnője

A népszerű tévés és kedvese, Eszter között kilenc hónapja tart a szerelem. Nagyon boldogok együtt, ezért komoly lépésre szánták el magukat.

Szintet lépett Hajdú Péter is a nála húsz évvel fiatalabb kedvese, Eszter kapcsolata. A szerelmesek ugyanis nemrég az összeköltözés mellett döntöttek. Ráadásul Péter már az édesanyjának is bemutatta választottját.

Fotó: www.profimedia.hu

„Ha jól számolom, háromnegyed éve vagyunk együtt, és hogy milyen jól működik köztünk minden azt azt is bizonyítja, hogy pár hete összeköltöztünk, vagyis Eszter hozzám költözött” – mesélte a showman a Story magazinnak, akinek a válása után volt néhány kapcsolata, de saját bevallása szerint ilyen sokáig egyik sem tartott, és el sem jutottak az összeköltözésig.

„Bevallom, eleinte fura volt, elvégre három és fél évig egyedül éltem, Eszterrel viszont minden tökéletesen működik, és nagyon örülök, hogy így alakult.”

A televíziós gyermekei, Dávid és Noncsi is találkozott már Esztivel, és természetesen az édesanyjának is bemutatta a párját. „Anyukám nagyon kedveli, és őszintén mondom, úgy érzem, én is rokonszenves voltam az ő szüleinek” – árulta el Hajdú, akitől Eszter vette át a szót.

„Évek óta a kamerák mögött dolgozom szerkesztőként, ennek köszönhetően rengeteg embert ismerhettem meg, többek között Petit is. Mindenben támogatom őt, de nem vágyom a nyilvánosságra, szeretném magunknak megtartani a boldogságunkat” – fogalmazott a 24 éves szépség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott