Létrehozva: 2020.03.22.

Óriási siker: Már 60 ezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált

Szombaton délután indult el a Maradj otthon! Fesztivál Facebook-oldala. Az eseményt mára már 60 ezren követték, a résztvevők száma percről-percre folyamatosan nő.

Szombaton Rúzsa Magdi előadásával indult útnak a Maradj otthon! Fesztivál, amelyhez egyre több hazai zenész és előadó csatlakozik. Magdi után szombat este Ákos ült kamera elé és zenésztársával fél órán át szórakoztatták az otthonmaradókat. Vasárnap Járai Márkon a sor, a kezdeményezés pedig egyre sikeresebb!

Fotó: Facebook

A „MARADJ OTTHON!” virtuális fesztivál alapítója 50 szervező, hazai fesztiválok, klubok, események házigazdái. Velük közösen mindent megteszünk azért, hogy a hazai művészeket mozgósítsuk és együtt elérjük, hogy a közönség tartsa be a szabályokat és maradjon otthon. Évente több millióan járnak hazai fesztiválokra, koncertekre. A rajongókat a kedvenc előadóik tudják a leginkább megszólítani, rájuk hallgatnak, ez a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL fő küldetése” – mondta el Lobenwein Norbert, az akció elindítója.

Természetesen az akció célja az is, hogy a közönség odahaza is találkozzon kedvenc előadóival, így rendszeresen mutatnak majd be koncerteket, dj-szetteket, közönségtalálkozókat, melyeket a művészektől várnak.

Vasárnap este 8-kor a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL első koncertjét Járai Márk otthonában adja.

Hétfőn este 7-kor indul a Maradj Otthon Challenge: minden este más művész, más sztár az otthonában beszél arról, hogy hogyan tölti ezeket a napokat és a szabályok betartására buzdítja a rajongókat. A kihívás hétfőn Majkával indul, a keddi házigazdát majd tőle tudják meg a követők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott