Létrehozva: 2020.01.14.

Őszinte vallomás: Ezért halasztotta el az esküvőjét L.L. Junior

Az élet felülírta a rapper és kedvese, Körtvélyessy Kinga terveit.

Szinte biztos, hogy nem tartják meg idén L.L. Junior és szerelme, Kinga magyarországi esküvője. Bár Kinga apja, a színész Körtvélyessy Zsolt megszervezte volna a lagzit, az élet közbeszólt. A rapper úgy érzi, kisfia, Dávidka tavaly augusztusi halála után korai lenne még a nagy ünneplés.

„Ennek most még nincs itt az ideje. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk, de egy ilyen nagy ünneplés meg korai lenne. Bár úgy terveztük, hogy 2020-ra már a család is láthassa, ahogy örök hűséget fogadunk egymásnak, ezzel még várunk. Majd ha letelik a gyász időszaka, de azt sem lehet, és nem is kell siettetni. Majd mindent a maga idejében”

- kezdte a Blikknek Junior, aki tavaly januárban már egyszer elvette Kingát. Dominikán, teljes titokban keltek egybe, de szerették volna, ha a család is osztozik a boldogságukban, ezért tervezték 2020-ra a magyarországi esküvőt.

Junior egyébként a napokban ünnepelte születésnapját. Párja, Kinga egy meglepetésúttal lepte meg: a hegyekbe utaztak egy wellnesshotelbe, ahol csendesen ünnepeltek. Ez persze érthető, hiszen Juniornak ez volt az első születésnapja Dávidka elvesztése óta.

„Az év utolsó fellépésére elkísért Kinga, utána pedig mentünk is a meglepetéswellnessre. A hegyekbe utaztunk egy hotelbe, amit a feleségem nézett ki, és mesébe illő volt. Csak a pihenés és a lazulás volt a fő cél. Úgy beszéltük meg, hogy ez most a „mi időnk”, ami csak kettőnkről szól” – mesélte a lapnak a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját