Létrehozva: 2021.03.12.

Oszter Sándor megkapta a kínai vakcinát, így van most a 72 éves színész

Oszter Sándor visszavonultan él a feleségével diósjenői otthonában, annak azonban nagyon örül, hogy hétfőn megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

A Kossuth-díjas Oszter Sándor hétfőn kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A színészt a kínai vakcinával oltották be, és szerencsére semmilyen mellékhatást nem tapasztalt.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

„A feleségem, Donatella pénteken kapta meg a kínai vakcinát, én pedig hétfőn. Semmiféle utóhatása nem volt, észre se vettem, hogy beadták. Hozzá kell tennem, hogy Kínában fedezték fel a puskaport, a tűzijátékot. Jelen pillanatban ott vannak a csúcson, ami a tudományt illeti. Úgyhogy szerintem az, aki kínaivakcina-ellenes, az egész egyszerűen téved” – nyilatkozta a színész csütörtök reggel a Mokka stábjának.

Oszter Sándoron kívül egyébként többek között Zámbó Jimmy testvérei, Árpy és Marietta is a kínai vakcinát kapta meg. Árpy a Ripost-nak utána arról számolt be, hogy ők sem éreztek semmilyen mellékhatást, és nagyon örülnek neki, hogy már be vannak oltva.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka