Létrehozva: 2018.04.27.

Pofátlanság netovábbja, vérlázító Berki legújabb húzása

Berki Krisztián feljelenti és bepereli játékostársait, akikkel tavaly bejárta Vietnamot, Kambodzsát, Laoszt és Thaiföldet a TV2 Ázsia Exp­ressz címû show-jával.

Amint a %RIPOST% elsőként megírta, az Ázsia expressz című műsor játékosai közül hatan is azt állították, milliókat ígért nekik Berki Krisztián, ha hagyják őt és műsorbeli partnerét, Ambrus Attilát nyerni, de ígéretének máig sem tett eleget: nem osztotta szét köztük a segítségükkel megnyert 10 millió forintot.

A hat egykori játékostárs: Kulcsár Edina és párja, Csuti, Cseke Katinka, Pallavicini Zita, Megyeri Csilla és kedvese, Molnár Zsolt a %RIPOST%-nak nyilatkozott először a történtekről. Berki a botrány kirobbanása óta hallgat. De most kiderült, hogy még ő akar pénzt.

Dr. Szilágyi Roland ügyvéd szerint az izomceleb több ígéretes lehetőségtől is elesett az ügy kirobbanása óta, mert nem tartják megbízhatónak. Ezért Berki feljelentést tett és a peres eljárást indított egykori játékostársai ellen.

"Berki Krisztián nevében ismeretlen tettes ellen rágalmazás minősített esete miatt feljelentést tettem, illetve a sze­mélyiségi jogai megsértése miatt az iroda polgári keresetet terjesztett elő a csütörtöki napon" – tudta meg a Blikk Berki ügyvédjétől, dr. Szilágyi Rolandtól.

"Én az amerikai modell alapján működöm, különböző területeket különböző emberek visznek. Én is foglalkozom a saját feladataimmal, úgy, ahogy a menedzsment és a jogi osztály is. Utóbbinak engedélyt sem kell kérnie tőlem ahhoz, hogy megtegye a megfelelő lépéseket, ha a jogaim sérülnek. Ettől függetlenül én senkire nem haragszom, senkivel sincs bajom, de a törvény engem is véd, ha kár ér" - fűzte hozzá Berki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját