Létrehozva: 2021.12.21.

Rá sem ismerni Nádas Györgyre, már 10 kilót fogyott – előtte-utána fotó

Sok ember küzd a pluszkilókkal, de nem mindenkiben van meg az az elhatározás és elhivatottság, ami ahhoz kell, hogy legyőzzük a felgyülemlő felesleget. Nádas György Karinthy-gyűrűs humorista és színész elmesélte, mi kellett ahhoz, hogy elhatározza magát: fogyni akar.

Szerző Ripost

Nádas György a napokban tette közzé közösségi oldalán, hogy milyen jóízűen fogyasztja az éves kötelező bablevesét Szegeden, azonban egy sokkal feltűnőbb változást is észrevehettek a követői: alaposan lefogyott.

Fotó: Facebook

„Egy erős elhatározás volt ez részemről. Jövő áprilisban, ha a jóisten is úgy akarja, betöltöm a 60-at. Szerintem 60 évesen igenis illik még jól kinéznem„ – kezdte a Borsnak a színész, majd így folytatta: „Úgy éreztem, ideje volna egy kicsit rendbe rakni a kondíciómat, és pont most van öt hónapja, hogy nekiálltam összeszedni magam. Ez alatt az idő alatt több mint 10 kilót le is adtam, és érzem, hogy sokkal jobb a bőrömben lenni. Helyreállt a vérnyomásom, helyreállt a közérzetem, és szerencsére a térdemről is lekerült az a térdenkénti több mint 5 kiló felesleg” – hangsúlyozta a humorista, aki azt is elmesélte a Borsnak, mégis milyen technikát használ a tökéletes forma elnyeréséhez vezető úton.

Fotó: Bors

„Laza futás, kocogás. Ezeket sem viszem nagyon túlzásba. Körülbelül naponta tisztán megiszom öt liter gyümölcsteát, esténként a sós földimogyorót felváltotta az alma és a körte. Nem igyekszem görcsösen változtatni az életvitelemen. Amit megkívánok, megkívánom. Nem mondok nemet egy túrós batyura, tízre talán már igen. Szükségem volt erre a változásra. Rájöttem, hogy akármennyire is szeretem a dagadt bácsit a tükörben, jobban örülnék, ha egy kicsit kisebb ember köszönne vissza rám. Húsz évvel ezelőtt már megpróbálkoztam ezzel, de boldogtalan voltam miatta. Önsanyargattam a testemet a folytonos megvonással, de rájöttem, hogy ha nem vagyok boldog a bőrömben, akkor mindegy, mennyit fogyok. Most boldog vagyok, és egyre jobban szeretek ebben a testben élni„ – fűzte hozzá Nádas György.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek