Létrehozva: 2020.05.22.

Radics Gigi fontos elhatározásra jutott a terhességével kapcsolatban

Radics Gigi imád kismama lenni, alig várja már, hogy karjába foghassa gyermekét.

Március hónap művészének választották Budafokon Radics Gigit, akinek a járvány miatt elmaradt ünnepség hiányában a díjat a polgármester személyesen vitte házhoz a kijárási korlátozás feloldása után. A díj kapcsán a Bors is megkereste az énekesnőt, aki immáron két éve élvezi a külvárosi életet.

Radics Gigi két éve él szüleivel Budafok-Tétényben, ahol a márciusi hónap művészének választották. A díj átadására csak most került sor a járvány miatt. Karsay Ferenc polgármester személyesen gratulált az énekesnőnek (Fotó: Budatétényi önkormányzat)

„A Megasztár óta, 16 éves koromtól belvárosi lány voltam, a hatodik kerületben nőttem fel, de hamar megszoktam, és megszerettem Budatétényt. Olyannyira, hogy a párommal is itt, a közelben keresünk közös otthont” – kezdte a Borsnak Gigi, aki jelenleg még a szüleivel él, de szerelmével, Mikus Áronnal még a kisbabájuk októberi születése előtt szeretnék megtalálni az álomotthont. Az énekesnő szerencsés kismamának érzi magát, ugyanis nem gyötrik rosszullétek, igazi energiabomba.

„Abszolút csodaként élem meg a várandósságomat. Nem tudom, másoknál ez hogy van, de én még aktívabb, még élettel telibb lettem. Nincs olyan, hogy csak fekszem, teli vagyok tervekkel. Izgatott vagyok, hogy érkezik hozzánk egy kisember, aki megváltoztat mindent” – tűnődött el egy percre a boldog kismama, aki fiatal kora ellenére a szülőséget szigorú elvekhez köti.

Álompár. Gigi nagy szerelemben várja Mikus Áronnal közös babáját (Fotó: Instagram)

Hiába az ország egyik legkeresettebb énekesője, aki megtehetné, s akitől el is fogadná a nagyérdemű, hogy karrierje miatt segítséget kér majd a kisbabája mellé, ő nem szeretne ilyesfajta támogatást.

„Tudom, sokan alkalmaznak bébiszittert a karrierjük miatt, de mi már az elején megbeszéltük Áronnal, hogy nem szeretnénk másra bízni, és mi fogjuk nevelni a gyermekünket. Persze, olykor biztosan elkél majd a segítség, amikor stúdiózom, vagy amikor a pici már elmúlt féléves, és én szép lassan kezdek visszatérni a színpadra, de úgy gondolom, ezt családon belül megoldjuk, a szüleimre például bármikor számíthatunk” – szögezte le Gigi, aki a baba nemét továbbra is titkolja, és kiderült, még a neve is kérdéses. Gigi ugyanis napról napra újabb és újabb, neki tetsző nevet talál.

„Nagyon válogatós vagyok ezen a téren: eddig egyik névvel sem voltam kibékülve – úgyhogy nem kizárt, a véglegeset a baba akkor kapja, amikor az édesanyja először megpillantja” – árulta el a szép kismama.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját