Létrehozva: 2017.10.01.

Retteg az összeomlástól a Sztárban Sztár versenyzője

Horváth Tamás attól fél, hogy nem jön majd ki hang a torkán vasárnap este a Sztárban Sztár színpadán.

Horváth Tamás Freddie Mercury egyik gyönyörű balladáját adja majd elő, ám ez a dal fájó sebeket tép fel az énekes lelkében. Tomi elhunyt édesanyjára emlékezik ezzel a produkcióval.

Horváth Tamás túl korán tudta meg, hogy mit jelent az igazi veszteség. Az énekes tizenkilenc éves volt, amikor elvesztette édesanyját. Hiába teltek az évek, Tamás hangja még ma is elcsuklik, ha róla beszél. Talán ezért sem lesz könnyű dolga vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár színpadán Freddie Mercury egyik csodálatos balladáját adja elő. Az énekes őszintén mesélt arról: fél a megmérettetéstől.

"Freddie Mercury-t lehetetlenség leutánozni. Olyan csoda, amilyen ő volt, csak ritkán születik erre a világra. Gyönyörű dalai voltak, de azt tudni kell, hogy  nem volt igazán boldog ember. Az egyik legszomorúbb balladájában édesanyjához énekel, és ezt fogom tenni én is vasárnap este. Azonban félek egy kicsit, mert ez a dal rólam és az édesanyámról is szól”

– árulta el Tomi.

"Tartok attól, hogy nem bírom majd ki könnyek nélkül, mert ezt a dalt rengetegszer hallgattam, miután anyukám agydaganatban elhunyt. Tizenkét éves voltam, amikor apámhoz kellett költöznöm, mert kiderült, hogy beteg.

Egy ökölnyi nagyságú tumort fedeztek fel a bal szeme mögött, amit végül sikerült hetvenszázalékban eltávolítani.

Az orvos akkor azt mondta apámnak: csak a csoda mentheti meg édesanyám életét, jobb, ha felkészülünk a legrosszabbra és elkezdjük szervezni a temetést.

De anyukám kikerült a kórházból. Megvakult a bal szemére és járni is újra meg kellett tanítanunk, de küzdött. Õ volt az én hősöm! Még évekig volt velünk, utazott, habzsolta az életet, de aztán újabb négy daganatot diagnosztizáltak nála és feladta a harcot. 44 éves korában örökre elment”

– emlékezett vissza Horváth Tomi, aki megerősített a veszteség.

"Mindig vállalom az érzéseimet. Ha sírnom kell, sírok és nevetek, ha úgy érzem.

Anyám halála után is nagyon sokat sírtam, de így voltam képes kiadni magamból a fájdalmat és feldolgozni a halálát

 

– mondta a Sztárban Sztár versenyzője, aki mamája utolsó kívánsága szerint éli.

"Anya azt kérte tőlem, hogy mindig törekedjek a boldogságra, utazzak sokat, élvezzek ki minden percet és én így is teszek” – mondta Horváth Tomi.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét