Létrehozva: 2016.10.06.

Retteghet Jennifer Aniston, kiteregetik a sötét titkait!

Anyja egykori ápolónõje nem bírja tovább magában tartani, hogy milyen gonosz ember is valójában a színésznõ. Könyvet ír róla.

Májusban, hosszú szenvedést követően meghalt Jennifer Aniston anyja, Nancy Dow. A 79 évesen elhunyt színésznőnek közismerten rémes volt a viszonya lányával, és mindketten mindent megtettek a másik megalázásáért. Ezt Jen még akkor sem függesztette fel, amikor anyja már haldoklott és békült volna.

Jennifer utolsó hónapjaiban is elfogadhatatlanul viselkedett Nancy-vel, aminek Dow házi ápolónője is szem- és fültanúja volt. Ezért úgy döntött, tartozik annyival Nancy-nek, hogy a világ elé tárja Aniston igazi, rendkívül szívtelen és gonosz arcát. Méghozzá egy könyvben.

Mint ismert, Jennifer még a halála után is belerúgott egyet anyjába, és nem volt hajlandó elhozni a temetkezési vállalkozótól Nancy hamvait. Mondván, neki szemétre nincs szüksége.

A botrányosnak ígérkező könyv természetesen elég kellemetlenül érinti majd Anistont, akinek már az is sokat rontott a lelki békéjén, hogy belekeverték exférje, Brad Pitt válásába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott