Létrehozva: 2016.05.04.

Rohammentő szállította kórházba karambolja után az Omega zenészét

Benkõ László még hétfõ este szenvedett autóbalesetet Budapesten. Szabálytalanul fordult meg, ezért rohantak bele hátulról. Fej- és mellkassérülést szenvedett.

Az Omega zenekar tagja éppen hazafelé tartott, amikor az út túloldalán meglátott egy szabad parkolóhelyet, és reflexből igyekezett megfordulni. A manőver nemcsak szabálytalan volt, de veszélyes is. Egy mögötte feltehetően nagy sebességgel érkező suzukis már nem tudta elkerülni az ütközést.

Benkő a Blikknek mesélte el, mi is történt pontosan.

"Valóban parkolóhelyet kerestem, amikor mögöttem jött a Suzuki. Kiraktam az indexet, s azt gondoltam, én visszakanyarodok, az a kocsi pedig szépen továbbmegy.

Hát ez nem jött össze, mert a sofőr balra rántotta kormányt, hogy kikerüljön, de így pont belém szaladt

- mondta a lapnak Benkő László, aki csak könnyebben sérült meg, míg a másik sofőr karcolások nélkül megúszta a karambolt.

„Beütöttem a fejemet, és a mellkasomat is ütés érte, amit akkor még nem éreztem, valószínűleg a sokktól, de később elkezdett fájni.

Bevittek a mentők a kórházba, ahol CT-t csináltak és megröntgeneztek. Szerencsére megúsztam egy zúzódással, de kaptam fájdalomcsillapítót.

Néhány nap múlva vissza kell majd mennem kontrollra, hogy végleg kizárjanak egy esetleges belső sérülést”- árulta el a zenész, aki egyébként nem ittasan vezetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó