Létrehozva: 2021.07.21.

„Nem szoktam feladni” – Kórházban harcol a gyógyulásért Rózsa György

Rózsa György még július elején szenvedett balesetet, amikor a rákospalotai temetőnél megbotlott, és elesett. Olyan szerencsétlenül ért földet, hogy eltört a csípőcsontja.

Rózsa Györgyöt szirénázó mentőkocsi vitte kórházba, miután július 8-án a rákospalotai temetőnél olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltört a csípőcsontja. A 73 éves tévést azonnal megműtötték, és bár az operáció jól sikerült, hosszú rehabilitáció vár rá.

Rózsa György lassan már két hete fekszik kórházban (Fotó: Instagram)

A műsorvezető már lassan két hete van kórházban, ami borzalmasan sok idő, ám instagramos posztjai alapján a humora szerencsére a régi.

„Ilyennek álmodom magam a kórházi ágyamon” – írta bejegyzésében Rózsa.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

rózsagyuri (@rozsagyuri) által megosztott bejegyzés

Követői többen az állapotáról érdeklődtek, és azt üzenték neki, hogy ne adja fel a reményt, biztosan meggyógyul, csak idő kérdése.

„Nem szoktam feladni. Harcolok” – írta a tévés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya