Létrehozva: 2021.03.12.

„Mindegy volt, mivel oltanak be” – Rózsa György is megkapta a koronavírus elleni vakcinát

A Ripost megtudta, a 73 éves tévést, Rózsa Györgyöt a háziorvosa oltotta be a Moderna vakcinával.

Megkapta a koronavírus elleni oltást Rózsa György! A legendás tévés a Ripost-nak mondta el, hogy melyik vakcinát kapta, illetve arról is beszélt, hogyan érzi magát az oltás után.

„Szerdán kaptam meg az oltást, a Moderna vakcinával oltottak be” – kezdte a Ripost-nak Rózsa György, aki hozzátette, alig várta, hogy megkaphassa a vakcinát.

Rózsa Györgyöt is beoltották a koronavírus elleni vakcinával (Fotó: Ripost)

„A háziorvosom és a kedves lánya fogadott engem, és úgy beoltottak, hogy csak na. Körülbelül három percig tartott az egész, utána még üldögélnem kellet egy negyed órácskát a kocsiban, és aztán mehettem is haza. Nekem teljesen mindegy volt, mivel oltanak be, csak kapjam meg a vakcinát – magyarázta a közkedvelt műsorvezető.

Azon kívül, hogy az oltás helye érzékeny – ami teljesen természetes – Rózsa György jól érzi magát.

„Úgy vagyok, mint máskor. Illetve, ha nyomogatom, akkor fáj. De erre mondja minden orvos, hogy akkor ne nyomogassa„ – mondta nevetve. ”Mostanáig semmilyen utóhatást nem érzek” – tette még hozzá.

Végtelenül felháborítja, hogy egyesek nem hordanak maszkot

„Nem bírom nézni, hogy az emberek fele nem hord maszkot. Egyszerűen nem értem, miért ennyire felelőtlenek az emberek. Nem akarnak élni? A felelőtlenségükkel pedig mások életével szórakoznak?” – fakadt ki Rózsa György.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját