Létrehozva: 2020.11.30.

Rubint Réka: Ha maszkban is, de a karácsonyt együtt töltjük!

Hamarosan itt a karácsony, ami Rubint Rékáék családjában mindig különleges ünnepnek számított. A fitneszedző reméli, hogy idén is együtt lehet a szeretteivel – ha szükséges, akkor maszkban.

Rubint Réka és családja már nagyon készül az idei karácsonyra, amit remélhetőleg a szeretteikkel együtt tudnak tölteni. A sztáredzőnek sokakhoz hasonlóan nem úgy alakult ez az év, ahogy előre eltervezte. Rékának eleinte voltak nehéz pillanatai, végül azonban rájött, hogy nem hagyhatja, hogy úrrá legyen rajta a rosszkedv.

Fotó: Sulyok László

„A tavaszi hullámot még könnyebben viseltem, mert bár akkor is le kellett mondanom néhány táboromat, és az edzések is csak online mehettek, mégis ott volt a remény, hogy az év második fele jobb lesz... Aztán ősszel jött a második hullám, és az év összes edzését és a táborokat is le kellett mondanunk. Eleinte ezt nehezen viseltem, főleg, mivel én általában minden január elején pontról-pontra megtervezem az előttem álló évet, pontosan tudtam és vártam, hogy a kis Alakreform családunkkal újabb nagyszerű élményeket gyűjtsünk együtt” – mondta el a Ripost-nak Réka, aki a maximalizmusából fakadóan érhető módon nehezen élte meg a változásokat.

Ahogy azonban mindig, most is túllendült a nehézségeken.

„Óriási szerencsém van a családommal. Norbira mindenben számíthatok, a három gyermekem mellett pedig, ha akarnék, sem tudnék unatkozni, vagy a problémákon merengeni” – árulta el mosolyogva a fitneszedző.

Fotó: Markovics Gábor

S, hogy mi lesz a karácsonnyal? Advent első vasárnapja után egyre többen gondolkodnak ezen, köztük Rékáék is.

„Elképzelhetetlen számomra, hogy ne együtt üljük körbe az ünnepi asztalt, az édesanyáinkkal, testvéremékkel és a gyermekeinkkel... Mindig népes, boldog ünnepeink voltak, én pedig már napok óta gondolkodom azon, hogyan oldhatnánk meg, hogy ne veszélyeztessük például Norbi édesanyját, de mégis velünk lehessen szenteste. Most azt hiszem, ha az országos helyzet erre lehetőséget nyújt, akkor mindenképpen együtt töltjük a szeretteinkkel a karácsonyt. Ha kell, akkor maszkban, kesztyűben, méterekre állunk majd az idős családtagjainktól, de azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy egyedül legyenek a szeretet ünnepén” – mondta elérzékenyülve Réka.

Óriási feltöltődés az interneten keresztül Rubint Réka ötletes módot talált arra, hogy ha élőben nem is, de a koronavírus ideje alatt is együtt tornázhasson a követőivel. „A tornaterem helyett most ki-ki a saját nappalijában végzi a gyakorlatokat. Persze, teljesen más érzés egy kamerát néznem kilencven percen keresztül a lelkesen sportoló közönség helyett, de a segítőim az edzések közben papírlapokra írják fel nekem, hogy miket üzennek a követőim. Így kicsit olyan, mintha ott lennének velem. Alig várom, hogy újra találkozhassam velük a táborokban és az edzéseken, ahol ezek után elképesztő energiák szabadulnak majd fel. Hetente egyszer pedig online főzünk, ahol a kedvenc ételeinket készítjük el a követőkkel együtt. Annyira jó érzés tudni, hogy sok családi asztalnál készül az én receptem alapján a hétvégi ebéd” – fogalmazott a fitneszedző.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét