Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.26.

Rubint Réka vallomása: Nem vonhatok meg semmit a gyermekeimtől

A fitneszedzõ õszintén beszélt középsõ gyermeke, Norbika elképesztõ fogyásáról és arról, hogy az egészséges életmód mellett is belefér néha egy kis "bûnözés".

Csodálatos átalakuláson ment keresztül két év alatt Schobert Norbi és Rubint Réka középső gyermeke, Norbika.

A fiú tizenkét évesen magától döntött úgy, hogy leadja azt a kis súlyfelesleget, amit felszedett magára.

Az iskolában ugyanis előszeretettel cserélte el az egészséges összetevőkből álló szendvicsét fehér lisztből készült ételre, mert kíváncsi volt, hogy az milyen.

Édesanyja nem haragszik rá emiatt, szerinte ez természetes kíváncsiság volt a kisfiú részéről, aki felhagyva ezzel a szokásával, aktívan sportolni kezdett, és a szülei által forgalmazott ételeket fogyasztotta. Ennek köszönhetően tizenkét kilótól szabadult meg, manapság pedig már minden nap edz.

Réka nem tagadja, hogy néha vesz egy-egy gombóc fagyit a gyermekeinek, de ez nem bűn, hiszen felelős szülőként nem tagad meg semmit a kicsiktől.

"Amikor vettem egy jégkrémet vagy fagyit a gyerekeknek, és készült erről egy poszt, rögtön jöttek a negatív kommentek, hogy hát, tessék, cukorral eteted a gyereked, bort iszol és vizet prédikálsz. Nem! Az én gyerekem is megkívánja, és nyilván nem vonhatok meg tőle semmit!

Az anyai szívem ezt nem hagyja, másrészt pedig szükségük van mértékkel bizonyos dolgokra.

Ráadásul kíváncsi, egy gyerek milyen lenne? Ami elérhetetlen otthon, az természetes, hogy még inkább kell a gyereknek" - mondta el őszintén Réka, aki nagyon büszke a gyermekeire.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel