Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.02.13.

Sosem hallott titok derült ki az elhunyt Sas Józsefről

Eddig a nyilvánosság számára kevésbé ismert oldalát leplezte le a humoristának az egykori tanítványa.

Mint arról a Ripost is beszámolt, 82 éves korában a koronavírus miatt elhunyt Sas József. A nagy nevettető halála az egész országot megrázta.

Nemrég Aradi Tibor, az egyik tanítványa egy kevésbé ismert oldalát is bemutatta Sas Józsefnek, aki nemcsak a kabaré műfajban volt zseniális, hanem a versmondásban is! Sőt ezt a tudását rendszeresen meg is csillogtatta a Mikroszkóp Színpad előadásai után.

Sas József zseniális humorista / Fotó: Ripost

„Sas József – és ezt nem tudják róla sokan – szerintem Magyarországon a legszebben mond verset, de nem adja elő színpadon, mert úgy döntött, hogy azt a műfajt képviseli, amit képvisel. De amikor vége volt egy-egy kabarénak, én egy öltözőben voltam vele, akkor leült és egy szál gatyában elkezdte mondani a verseket” – idézte Aradi szavait a Blikk, amik a Sorok között Lutter Imrével műsorban hangzottak el.

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria