Létrehozva: 2021.04.14.

Schmuck Andor reagált Schobert Norbi vágódisznós kijelentésére

Schobert Norbert kijelentése, miszerint nem a férfi, hanem a vágódisznó kezdődik 100 kilónál, elég nagy port kavart, többen is kiakadtak rajta. Schmuck Andor is reagált a dologra, viszont a többségtől eltérő véleményt fogalmazott meg.

Schmuck Andor kedden bejelentette, hogy ő bizony hősiesen felkészült a pörzsölésre, ha Schobert Norbi szerint nem egy férfi kezdődik 100 kilónál, hanem bizony egy vágódisznó.

Fotó: Ripost

Sokan azt hitték, a Tisztelet Társaságának elnöke valóban vérig sértődött az üzletember szavain, még talán maga Norbi is, hiszen elnézést kért tőle egy kommentben:

„Kedves Andor! Régóta ismerlek. Én nem vágódisznóztalak. Azt mondtam, hogy a 100 kg nem a férfi kezdete, hanem a vágósúly a húsiparban. Mint ahogy a férfit a viselkedése tesz férfivá, és nem mérőszámok. Erre utaltam. Sajnálom, hogy ezt hozta ki belőled” – írta Norbi bocsánatkérően.

Bocsánatkérésre azonban semmi szükség, hiszen ha valaki érti a humort, az nem más, mint Andor, aki a Ripost-nak mondta el a véleményét Norbi kijelentéséről.

„Dehogy bántódtam meg! Sőt, én szórakoztam a legjobban Norbi kijelentésén, röhögtem rajta, ezért is reagáltam rá egy disznóvágásra utaló bejegyzéssel. Azért bőven megvan az önkritikám, ő pedig remek marketing-guru” – kezdte nevetve a Ripost-nak a politikus, aki egyébként néhány hónap leforgása alatt több mint 30 kilótól szabadult meg, konkrétan az egész ruhatárát le kellett cserélnie.

Andor azt is elárulta, hogy némi fejszámolás után rájött: 110 ezer forintot spórolt meg az adófizetőknek, hiszen a fogyásának köszönhetően már nem kell vérnyomáscsökkentőt, és egyéb gyógyszereket szednie.

„Ez nem hiúsági, hanem egészségügyi kérdés! Saját példámból tudom, hogy mennyivel kevesebbe kerülök az adófizetőknek, amióta lefogytam, hiszen nem kell igénybe vennem az eddigi gyógyszertámogatást. A leleteim is rendbe jöttek, ezért minden túlsúlyosnak azt tanácsolom, hogy vegye komolyan a fogyókúrát” – javasolta Schmuck.

Norbi szerint a tetteink tesznek férfivá

Schobert Norbi kedd este az Instagramon finomított kicsit korábbi kijelentésén, de hozzátette, soha nem fogja elfogadni a világméretű elhízást.

„100-120 kg a vágósúly a húsiparban. Legalábbis az alja. Nem fogom feladni. Nem fogom elfogadni a világméretű elhízást. A sok szervi és Covid áldozatot. Ha 100 kg színizom vagy, esetleg 190-200 centi, úgysem veszed magadra, bár e méretek sem tesznek férfivá, csak a bátorságod, kitartásod, emberséged” – fogalmazott Norbi.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

NORBI hivatalos oldala (@update_lowcarb) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget