Létrehozva: 2018.03.17.

Senki nem gondolta volna: Megbékélt lánya vőlegényével Oszter Sándor

Oszter Sándor rájött, jobb a békesség és nem bolygatja tovább a múltat.

Oszter Sándor felülemelkedett  sérelmein, egy év harc, durva szóváltások után megbékélt Alexandra vőlegényével. A Kossuth- díjas színész rájött: a család a legfontosabb, így a béke érdekében szemet hunyt a történtek felett.

Egy évvel ezelőtt szóba sem álltak egymással, de most végre újra összejár az Oszter család. A békülés után sokáig úgy tűnt, a színész csak lányának, Oszter Alexandrának volt hajlandó megbocsájtani, vőlegényéről továbbra sem hajlandó tudomást venni.

Azonban az elmúlt hónapokban sok nyomasztó dolog történt. A színészt üzérkedéssel vádolják, az ügyész több mint négy év börtönt kért rá. Ha ez nem lenne elég, Oszter felesége, Failoni Donatella is sztrókot kapott, majd egy otthoni balesetet szenvedett. Ezekben az időkben pedig nem tanácsos haragot tartani, jobb a békesség. Vélhetően ezért gondolta Oszter Sándor is, hogy felülemelkedik sértettségén. Nemrég ellátogatott lánya otthonába, ahol jelen volt Alexandra párja is. 

Ha érdekel, hogy mi történt a találkozón, megtudhatod a %RIPOST% szombati lapszámából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját