Létrehozva: 2017.11.17.

Sírva támadt játékostársára a TV2 versenyzője

Eddig úgy tûnt, hogy Gaál Noémi és Németh Lajos az Ázsia Expressz legbékésebb párosa. Eddig!

 Igaz, Gaál Noémi maximalizmusa szült néha vitás helyzeteket, de komoly összezördülésre nem került sor közöttük. Eddig. Az Ázsia Expressz pénteki versenynapján azonban Németh Lajos rossz döntése miatt az utolsó helyen futottak be a célba, így biztos résztvevői lettek a szombat esti hajszának, melynek végén egy páros számára biztosan véget ér a TV2 hatalmas Ázsiai kalandja.

"Tényleg elszakadt nálam a cérna, mert olyasmit tettünk, ami szembe ment azzal, amiben előre megállapodtunk. Vízibivalyokat kellett fotóznunk a célig, de megbeszéltük, hogy a verseny alatt elsősorban arra koncentrálunk, hogy minél tovább autóban tudjunk maradni.

Ennek ellenére Lajos megállította az autót az első bivalynál...

A szabály szerint nem is szállhattunk vissza ugyanahhoz a sofőrhöz.  Lefotóztuk az állatot, de nagyon messze voltunk a céltól, és órákon át álltunk a szakadó esőben, mert egy lélek sem járt arra”

- mondta Noémi, aki alaposan letorkolta párját.

"Persze, hogy számon kértem, és persze, hogy ideges lettem, hiszen sok múlott ezen a versenynapon. Igen, el is sírtam magam a feszültségtől, mivel pontosan tudtam, hogy utolsók leszünk…!”

- mondta Gaál Noémi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget