Létrehozva: 2019.10.13.

Sokan aggódtak érte: Elmondta az igazat Kulcsár Edina

Olyan sokan találgattak, vagy épp aggódtak érte, hogy muszáj volt tiszta vizet önteni a pohárba.

Az internetes rajongók közül többen feltették a kérdést, hogy miért nincs még haja Kulcsár Edináék kisfiának.

Fotó: Markovics Gábor

Akadtak olyanok is, akik egyenesen aggódtak a kisfiúért. Medox elmúlt már egy éves és bár valóban nem hajas babként jött a világra, anyukája szerint emiatt nem kell pánikolni. „Medinek van haja, csak nagyon vékony szálú, így a fényképeken alig látható. Köszönjük, hogy sokan aggódnak értünk, de erre semmi szükség, hiszen minden rendben van a kisfiunkkal” – mondta Kulcsár Edina.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya