Létrehozva: 2018.06.18.

Sosem találod ki, mit csinált a szabadnapján Budapesten Will Smith

Nyilván dolgozott. Na de min?

Will Smith, Ronaldinho, Nicky Jam és Esa Istrefi a főszereplői az idei foci-vb hivatalos himnuszának, melyet nálunk forgattak néhány héttel ezelőtt. A klipet György Péter Brunó, Csernóczki András és Varga Máté produkciós cége készítette. Ez volt a csapat első nemzetközi munkája, és máris nagy sikereket értek el nemzetközi piacon, írja a Bors

"A munkára egy angol rendező, Yasha Malekzad kért fel minket, aki korábban Enrique Iglesiasnak, Will Smithnek, Pitbullnak és Ushernek is készített videoklipeket. Én Cannes-ban ápoltam régi ismeretségeimet, amikor jelentkezett, hogy egy hét múlva Budapesten szeretnének fogatni" - mondta el a lapnak a producer, György Péter Brunó, aki azonnal igent mondott a lehetőségre. A stáb a Nagyvásártelepet, a Hajógyári sziget K-hídját, valamit Óbuda egyik lakótelepét választotta helyszínnek, a klipben több száz táncos, sportautók és lovasok is szerepet kaptak. 

"Will Smith negyed órával a kezdés előtt már megérkezett, és kamera előtt próba nélkül kétszáz százalékot teljesített, de a többiekkel is flottul zajlott minden. Will nagyon kedves és közvetlen, annak ellenére, hogy szinte percre be van osztva az ideje, és ezt a klipet is a pihenőnapján vette fel, egy órával tovább maradt a tervezettnél."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját