Létrehozva: 2016.10.02.

Srámek üzent Zámbó Jimmy fiának: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Ha nem is voltak jó barátok, sokáig vita sem volt Peter Srámek és Zámbó Krisztián között. Aztán valami nagyon elromlott. Ezt szeretné végre elsimítani és lezárni a fiatal énekes.

Hogy ki kit sértett meg először, azt már visszakeresni is nehéz lenne, de tény, hogy a Zámbó családnak folyton nyílt sisakos vitája támad Peter Srámekkel, aki éppen a Jimmy gálákon tűnt fel évekkel ezelőtt és aki történetesen szombat este is éppen ott lépett fel. Onnan vezetett az útja a TV2 Rising Star című műsorába, ahol végül országos népszerűségre sikerült szert tennie.

Ahogy nőt a siker, úgy szaporodtak konfliktusai a Zámbó családdal. Hol Marietta nehezményezi, hogy nem mond neki és a családjának köszönetet mindazért, amit érte tettek, hol pedig Zámbó Krisztián igyekszik bizonygatni, hogy Zámbó Jimmy fiaként őt illeti meg a hercegi cím, amit Srámek rajongói ráakasztottak kedvencükre.

Ezek a viták rendre a közösségi oldalakon és a sajtóban zajlanak, és valahogy mindig a Szlovákiából érkezett énekes az, aki nem lő túl a célon és higgadtan igyekszik kezelni az őt ért támadásokat, melyekről rendre kiderül, hogy valójában oktalanok. A legutóbbi vitát Lakatos Krisztián robbantotta ki, arra kontrázott rá Zámbó Krisztián, aki nem kedveli, hogy Jimmyhez hasonlóan, Srámek is koronát kapott neve fölé a rajongóitól. A %RIPOST% erről a 103.9 Sláger FM, és a Sláger TV közös buliján beszélt a fiatal énekes.

"Egy hete beszéltem Mariettával a korábbi nézeteltérésünkről, és tisztáztuk is. Lehet mondani, hogy jóban vagyunk. Fel is lépek a szombati Jimmy gálán.

Ami Krisztiánt illeti, nagyon szomorú vagyok, mert nem tudom, hogy mivel vívtam ki a haragját.

Az az igazság, hogy mi korábban sem igazán beszéltünk, így nem is vesztünk össze soha.  Én nyitott vagyok rá, hogy bármikor leüljünk, és szemtől szemben megbeszéljük a dolgokat. Bennem nincs harag, csak fáj, amikor az interneten elindulnak ezek a kommentek velem kapcsolatban. Egy szakmát művelünk, és talán zavarja, hogy a rajongóim szeretik, ahogyan Jimmy dalokat énekelek. Én csak teszem, amit ők szeretnek, és kérnek tőlem a koncerteken.

Jó lenne már tiszta vizet önteni a pohárba…!

- mondta Peter Srámek, aki reméli, hogy hamarosan sikerül tisztáznia a félreérést Zámbó Krisztiánnal, és jó kollégaként tekinthetnek egymásra a jövőben…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról