SZTÁRDZSÚSZ

Súlyos autóbalesetük után Gáspár Beáék balhéjától zengett a kórház

Gáspár Bea és lánya, Virág önmagukból kikelve, kiabálva rontottak be abba kórterembe, ahol a fiatal lány feküdt.
  • Szerző: BDF

Mint ahogyan a is beszámolt róla, szerdára virradó éjjel súlyos autóbalesetet szenvedett Gáspár Győző és családja. Éppen hazafelé tartottak Salgótarjánba, amikor egy 26 éves nő menetiránnyal szemben felhajtott az útra.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ripost

A luxusjárgányt Bea vezette, és bár időben észlelte a bajt, az ütközést nem tudta elkerülni. A Gáspár család kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, Bea az ujját fájlalta, ami szerdára be is kékült, Virág előreesett, és a fejét, az arcát és térdét ütötte meg, Győző pedig a hasát fájlalta. A kivizsgálások után hazaengedték a famíliát, azonban a másik sofőrt még most is a kórházban tartják. A fiatal nőre, akit feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók a roncsból, rázúdult a Gáspár család haragja. Szerintük direkt hajtott szembe a forgalommal.

A Bors úgy tudja, hogy szerda délután Bea és Virág bement a kórházba, hogy számon kérjék a lányt a tette miatt. Be is jutottak hozzá, ahol kiabálni kezdtek, de az ápolók és a nő egy rokona épp a kórteremben tartózkodott.

Állítólag Gáspárék elég vehemensen és hangosak voltak, ordítottak így megkérték őket, hagyják el a kórtermet. Azóta sokkal szigorúbban őrzi a kórház személyzete a balesetet szenvedett nőt, akinek erős fájdalmai vannak, és alaposan felzaklatták a történtek.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?