Létrehozva: 2020.09.02.

Súlyos balesetet szenvedett a magyar sztár, meg kellett műteni

Hat hét kényszerpihenő vár Katus Attilára, a népszerű sportember ugyanis olyan szerencsétlen balesetet szenvedett focizás közben, hogy eltört a bokája. Bár eleinte azt gondolta, megússza a műtétet, a kalocsai kórház orvosai közölték vele: elkerülhetetlen az operáció.

Katus Attila szenvedélyesen szeret focizni, és bár egy néhány évvel ezelőtti térdsérülés miatt megfogadta, hogy felhagy a labda kergetésével, most mégis elcsábult. Attila a médiaválogatottal vett részt egy baráti mérkőzésen. Jól is ment neki a játék, de a vége felé megtörtént a baj!

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

„Egy rossz mozdulat következtében sajnos alám fordult a lábam. Hallottam is egy reccsenést, és éreztem, hogy baj van. Akkor még rá tudtam állni és mozgatni is tudtam. Másnap délelőtt találkoztam egy kalocsai gyógytornász hölggyel, aki megnézte, és azt javasolta, hogy menjek be a kórházba” – kezdte a Ripost-nak Attila, aki meg is fogadta a terapeuta tanácsát.

A kórházban már megtiltották neki, hogy ráálljon a sérült végtagra. A röntgenvizsgálat során sajnos egyértelművé vált, hogy Attilának eltört a lábszárcsontjának az alja, ami egy igen veszélyes szituációt eredményezett, félő volt, hogy elmozdul a csont vagy még jobban feldagad Attila lába.

„A főorvos úr tanácsára végül alávetetettem magam a műtétnek, ami szerencsére jól sikerült, hatalmas köszönettel tartozom a kalocsai kórház orvosainak. Persze pont arra a hétvégére szerveztem egy Tisza-tavi biciklitúrát, hetven kilométert kellett volna tekernem, de erre sajnos semmi esélyem nem volt. Végül kaptam érzéstelenítőt a gerincembe és megműtöttek. Fekvő gipszet kaptam” – ecsetelte lapunknak a sportember, akinek a baleset miatt teljesen újra kell gondolnia az őszi szezonját, és sajnos kénytelen lemondani néhány fellépését is.

Az orvosok szerint Attilára körülbelül 6 hét rehabilitáció vár, de ő ennek ellenére igyekszik pozitívan szemlélni a kialakult helyzetet.

„Van egy online Katusaktív programom, amin már fél éve dolgozom. Most azt tervezem, hogy leginkább ezzel foglalkozom majd, tökéletesítem, kihozom belőle a legtöbbet, hogy szeptemberben elindulhasson. Edzek is otthon, jobb híján gumiszalaggal erősítem a felsőtestem, hogy elkerüljem a teljes izomleépülést” – mesélte a sztáredző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt