Létrehozva: 2015.11.26.

Súlyos depressziótól szenvedett a magyar műsorvezető

Mádai Vivien kisfia születése után nem felhõtlen boldogságot, sokkal inkább kilátástalan kétségbeesést érzett. A csinos mûsorvezetõ végül segítséggel ugyan, de túljutott élete legnehezebb idõszakán.

Mádai Vivien több mint egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, ám Zénó születése után nem várt nehézségekkel kellett szembenéznie. Az MTVA műsorvezetője ugyanis lelkileg teljesen összeomlott az anyai megpróbáltatásoktól, sőt teljesen kilátástalannak érezte az életét - írta meg a Story magazin.

Korábban kinevettem azokat a nőket, akik a szülés után összeomlottak, vagy képtelenek voltak örülni az anyaságnak. Aztán én is megtapasztaltam ugyanezt.

"Három hónapon át szenvedtem szülés utáni depressziótól" - elevenítette fel a szörnyű időszakot Vivien, hiszen meglepő módon ő egyáltalán nem érezte az anyává válás elsöprő örömét. Úgy gondolta, mindent rosszul csinál, egyedül pedig valószínűleg nem tudta volna feldolgozni zavaros érzéseit.

Azt sem szégyellem, hogy szakember segítségét kértem. Õ abban próbált megerősíteni, hogy semmit nem csinálok rosszul.

"Még nehezebb lett volna, ha az anyukám és a férjem nem lett volna végig türelmes velem" - árulta el a fiatal anyuka, akinek végül sikerült legyőznie súlyos depresszióját. Hiszen tudta jól, hogy élete új értelmet nyert.

A fordulópont nálam talán három hónap után jött el, amikor egyedül maradtam Zénóval a lakásban. És rádöbbentem, hogy most már meg kell állnom a saját lábamon.

"Akkor egy pillanat alatt lettem felnőtt"- nyilatkozta a tévés, aki sűrű teendői mellet azért saját magáról sem feledkezik meg. Tudatosabban él, sőt életmódváltásának köszönhetően plusz kilóitól is megszabadult.

Élvezem, hogy újra rám jönnek a ruháim.

"A hegyek között lakunk, így az is jó edzésnek számít, amikor a babakocsit felfelé tolom a hegyoldalon" - mondta el az RTL Klub egykori sztárja, aki ma már kiélvezi az anyaság minden pillanatát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!