Létrehozva: 2016.04.25.

Súlyosan megsérült a TV2 műsorvezetője!

Tilla Attila a Kismenõk forgatásán esett egy hatalmasat, aminek következményeként elszakadt a bokaszalagja. Sõt, az is lehet, hogy ennél súlyosabb a sérülése.

A TV2 sztárja karácsonykor korcsolyázás közben törte össze magát, ám láthatóan a mai napig nem tanult az akkori esetből.

Till Attila ugyanis most a Kismenőkben megismert Zsoltit próbálta felkészíteni artista produkciójára, "légtornász" mutatványának viszont végül csúnya esés lett vége.

Sikerült felmásznom, csak aztán leestem. Volt már szalagszakadásom, most megint valami nagy reccs volt. Nem tudtam felállni

- árulta el az Aktívnak Tilla, akinek az orvos sem szolgált túl biztató hírekkel.

Ezt meg kell röntgenezni. Szakadás az biztos van, de az is lehet, hogy a csont vége is megsérült. Jól bedagad majd még

- mondta el a háziorvos az ijesztő diagnózist, ami hallatán a műsorvezető csak reménykedhet benne, hogy a gyerek tehetségkutató élő adására rendbe jön majd a lába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott