Létrehozva: 2017.10.10.

Szakember figyelmezteti Sebestyén Balázst: ebből baj lehet

Ugyan a népszerû mûsorvezetõ elpoénkodik a témán, de lehet, neki is szüksége lenne rá?

Sebestyén Balázs kihívta maga ellen a sorsot, amikor a fenekelés terápiás hatásáról beszélgetett a Rádió 1-en futó reggeli műsorában. „Ha van Magyarországon, akkor egyszer elmegyek, brit terapeuták már elkezdték a fenekelős terápiát” – mondta Balázs, aki kikotyogta, nemrég valaki szemet vetett a hátsójára.

„Jaj, elmondom, milyen levelet kaptam” – kezdte. „Nagyon bátor voltál, hogy erről egyáltalán beszélni mertél. Ugye, én már ezt évek óta csinálom. (…) Ha szeretnéd kipróbálni, jelentkezz! A te mestered” – idézte rajongója levelét a rádiós.

A Bors megtalálta az interneten azt a honlapot, amin a hölgy hirdeti szolgáltatásait. „A kezem erős, kemény, így a kézi fenyítés remek bemelegítés, de a véleményen az, hogy egy igazi szeánszon soha nem hiányozhat a pálcával történő fenyítés sem” – írja Mistress Genezis, aki azt is elmondta, Balázsnak mire lenne szüksége.

„Szakemberként azt látom, hogy a nagyon nyílt, kedves, optimista és remekül kommunikáló showman szereplése mögött a komoly, mély, hosszan tartó kapcsolatokkal gondban lévő és időnként mély érzéseket leplező személyiség van.

Ezen elfojtott érzelmek feloldását tudnám számára a terápiával felajánlani, amennyiben nem szeretné magával cipelni egy életen át. Ezek az elfojtások ugyanis belülről mérgeznek, pusztítanak minket

- magyarázta a hölgy, aki azt nem árulta el, Balázs kért-e már nála időpontot..

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci