Létrehozva: 2015.12.12.

Szandi sosem volt még ennyire dögös, mint új klipjében! - Videó

Az énekesnõ egykori tanítványával, Horváth Alexandrával énekel duettet, a pörgõs dalhoz készült videóban pedig szexi tanárnõként mutatja meg tökéletes alakját.

Szandi formás idomait már megcsodálhatták a nézők a Sztárban sztár idei elődöntője alatt, bár a Tóth Gabival igencsak erotikusra sikeredett közös produkciója finoman szólva sem aratott osztatlan sikert.

Akkor az énekesnő a %RIPOST%-nak elárulta, hogy vállalja a botrányos előadás minden pillanatát, sőt a negatív kritikák ellenére most újból bevállalta, hogy megmutassa tökéletes alakját.

Habár most nem dobta le ruhái nagy részét a háromgyerekes anyuka, de nincs is rá szüksége, hiszen mély dekoltázsa, dögös tanárnő szerelése és hosszú lábai is bőven elegendőek a szexi összhatás eléréséhez.

Szandi ennek köszönhetően valószínűleg minden tekintetet magára vonz majd a Lányregény című szám videoklipje alatt, amit Az ének iskolájából megismert, Horváth Alexandrával közösen énekel.

A videót megnézve pedig bátran kijelenthetjük, hogy Szandinak nem csak a lendületét, de fekete minibe bújtatott testét is megirigyelhetné jó pár fiatal.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott