Létrehozva: 2018.08.27.

Székhelyi József ezért nem engedte, hogy elkábítsák halála előtt

Amikor Székhelyi József a múlt hét végén bekerült a kórházba, a szerettei tudták, az az elengedés hete lesz.

A szerdán elhunyt Jászai Mari-díjas művész lánya, Székhelyi Fruzsina a Blikknek mesélt szeretett édesapjáról, aki hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot, nem csak a novemberi szörnyű diagnózis óta, de az utolsó napjaiban is.

Székhelyi József szervezetét teljesen tönkretették a rákos sejtek, ő azonban az utolsó napokban nem akart kábulatban élni, elutasította a fájdalomcsillapítókat.

"Nem engedte, hogy morfiummal elkábítsák, azt akarta, tiszta legyen a tudata, ő irányíthasson"

– mesélte Fruzsina megrendülten.

 "Volt egy közös játékunk, ami csak a miénk volt. Egészen kicsi koromtól kezdve mindig azt kérte, hogy harapdáljam a karját. Még a haláltusájában is ott térdeltem mellette, mint gyerekkoromban, simogattam a fejét és harapdáltam a kezét. Amikor még tudott beszélni, mondta is, hogy az igazi vajákosság az a harapós puszi.

Az utolsó napok újra összehozták a teljes családot, mindenki ott volt a beteg színész kórházi ágya mellett.

"Amikor hétfőn kórházba került, éreztük, hogy ez már az elengedés hete lesz, amennyire lehet, próbáltunk az elkerülhetetlenre felkészülni, de amikor megtörtént, kiderült, hogy erre nem lehet, csak a tehetetlenség marad”

 – csuklott el Fruzsina hangja.

A művész lányát megnyugtatta, hogy édesapja szépen, méltósággal ment el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott