Létrehozva: 2018.01.19.

Szellemet idéztek a fiatal énekesek: ijesztő, ami történt velük

Különös módját választották az idõ múlatásának a Sztárban Sztár meg egy kicsi fiatal tehetségei!

Nagy Bogi, Fodor Eliza és néhány iskolatársuk az iskola folyosóján idéztek szellemet. A fiatalok az interneten kerestek segédeszközt a szeánszhoz. Egy papírlapon és két ceruzán kívül másra nem is volt szükségük.

"Eleinte rémsztorikról csacsogtunk, majd szóba jött a szellemidézés. Nagyon szeretem ezt a témát, de mostanáig nem hittem benne. Úgy voltam vele, csináljuk meg, biztosan nem fog történni semmi. Leültünk a lépcsőfordulóban, és belekezdtünk.

Nevetgéltünk, és közben szólítgattuk Charlie-t, a szellemet, akitől eleinte azt kérdeztük, hogyan sikerül majd a vasárnapi produkciónk a Sztárban Sztár meg egy kicsiben

- mesélte a %RIPOST%-nak Bogi.

"De egyre komolyabban vettük, és hangosabban hívtuk őt, hirtelen elmozdult a ceruza. A szívbajt hozta ránk! Gyorsan elköszöntünk tőle.

Félek, mert azóta hangokat is hallottam már, mintha szólítgattak volna

- mesélte el lapunknak Bogi, aki a történteket duettpartnerével, Nagy Adrival is alaposan átbeszélte. Az első gyermekét váró énekesnőnek is voltak korábban hasonló élményei.

"Épp most mesélte Adri, hogy néhány éve rátelepedett egy lélek. Ez pedig úgy derült ki, hogy bárhol járt, lecsapta a biztosítékot, és lekapcsolódtak a lámpák. Õt  végül egy szakember szabadította meg a szellemtől. Azóta sem tudja, hogyan telepedhetett rá."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek