Létrehozva: 2017.11.12.

Szerelme miatt magyarázkodhat a TV2 sztárja

Bár jó híreket kapott, tudja, hogy lesznek olyanok, akiknek ez szúrni fogja a szemét.

Vámos Erika kezét októberben kérte meg tíz évvel fiatalabb barátja. Így már kisebb túlzással csak meg kell esküdniük Mátéval és máris szülőkké válhatnak.

"Sajnos azok a párok, akik házasságban élnek, sokkal könnyebben lehetnek szülők, ez határozottan számít örökbefogadásnál" - kezdte Erika, aki korábban egyedülállóként már megpróbált magához venni egy gyereket. A műsorvezető azt is kiderítette: az életkor sem utolsó szempont egy ilyen komoly procedúránál.

"Máté harmincnégy éves, így az ő életkorát fogják figyelembe venni. Ezzel pedig újszülöttet is örökbe fogadhatunk, amire máskülönben nem lenne lehetőségünk” – mondta el a %RIPOST%-nak a Több, mint TestÕr egyik házigazdája, aki tisztában van azzal, sokan fogják támadni őt tíz évvel fiatalabb férje miatt.

Felkészültem arra, hogy sokan megvádolnak majd, hogy az örökbefogadás miatt választottam egy fiatalabb férfit.

"Előre tisztáznám a helyzetet: nem én választottam őt, hanem ő választott engem. Az viszont igaz, hogy minden tekintetben nagy szerencsém van Mátéval” - vallotta be lapunknak Erika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya