Létrehozva: 2017.02.13.

Szextitkaikról fecsegtek a magyar sztárok

Gálákat idézõ hangulat fogadta hazánk hírességeit a vörös szõnyegen a Sötét Ötven Árnyalata címû film premier elõtti vetítésén.

Szerző Kenny

A filmsorozat erőteljesen szexorientált, így celebjeink is elárulták, mi a hozzáállásuk a kicsit extrémebb szexualitáshoz...

sotet

„Mindketten hagyományőrzőnek számítunk ebben a műfajban, mert teljesen klasszikus pózokban, mindenféle kötözés- és csapkodásmentesen szeretkeztünk mindig iskezdte mosolyogva Pintér Tibor, aki a volt feleségével, Janza Katával érkezett az eseményre.Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lettek volna soha szenvedélyesek az együttlétek, pusztán nem volt soha igényünk arra, hogy kitoljuk az ingerküszöbünket.”

„A hétköznapi emberek szemében minden lépésünk extrémnek tűnhet, így, gondolom, a szexuális életünk is annak számítmondta nevetve Varga Viktor. – Én Cinthya összes porcikáját vonzónak tartom, így nem csoda, ha néha kifejezetten szenvedélyesen esünk egymásnak, de azért szerintem ez a szado-mazótól még nagyon távol áll...”

„Azt gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy egymásra leltünk. Ilyen szerelem esetében semmi szükség nincs extrém lepedőakrobatikára, az érzelmek mindent elvisznek” mondta Mádai Vivien a %RIPOST%-nak. Férje, Zoltán oldalán érkezett a rendezvényre.

Szerző Kenny

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott