Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.06.27.

Fél év után először vehette a kezébe unokáját Szigeti Ferenc

A Karthago együttes dalszövegírójának még szoknia kell az új szerepet. Ám már alig várja, hogy ő vigyázhasson a kisfiúra.

Már fél éves Szigeti Ferenc első unokája, Zétény, a zenész pedig mindennél boldogabb most, hogy nagypapa lehet. A Karthago együttes dalszövegírójának még szoknia kell az új szerepet, de már alig várja, hogy ő vigyázhasson a kisfiúra.

Szigeti Ferenc és kisunokája, Zétény

Fotó: Bors

„A két gyermekem már nagy, hiszen 38 és 34 évesek, de hiányzott, hogy nem tudtam pici korukban annyi időt velük tölteni, mint szerettem volna” – mesélte el a Borsnak Szigeti Ferenc, aki úgy érzi, hogy most végre kapott még egy esélyt, hogy babázhasson.

A hétfői Borsban pedig nem csak arról beszél a zenész, hogy miért csak fél év után ölelte először magához kisunokáját, de exkluzív fotókat is lehet látni egyenesen a családi fotóalbumból!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria