Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.25.

Szinetár Dóra párja őszintén beszélt Down-szindrómás kisbabájukról!

Elmondta, miért nem akartak szûrésre menni.

Mindenkit megleptek október elején, amikor egy közleményben tudatták a világgal, hogy gyermekük Down-szindrómás.

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán meg szerette volna előzni a hangzatos címlapokat, így önként hozták a világ tudtára, egy genetikai vizsgálat során megtudták, hogy Benjámin babájuk fizikailag teljesen egészséges, de úgy tűnik, hogy csak enyhe fokozatban, de Down-szindrómás. A pár azt is hozzátette: a terhesség során nem vizsgálták a babájukat, de akármi is lett volna, semmit nem változtat az életükön.

Makranczi Zalán most a Hot! magazinnak beszélt kisbabájukról, és megdöbbentő őszinteséggel beszélt mindenről.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem láttam rajta a születésénél. Másnap mondták nekünk az orvosok, hogy talán az. Nem volt egyértelmű. Furcsa, mert ahogy a kis arcocskáját nézem, egyszer annak látom, egyszer pedig nem 

- mondta a lapnak.

Egy úgynevezett genetikai vizsgálattal kiszűrhették volna a betegséget, de nem érezték szükségét.

Mondják sokan, hogy ezt ki kell szűrni, de tudjuk, ez mit jelent. Nekünk az abortusz meg sem fordult a fejünkben. Úgy döntöttünk, fél évvel ezelőtt, hogy bármi is történjen, felneveljük Benjámint. A fiam a lehető legjobb helyre született

- tette hozzá Zalán.

Dóri és Zalán most arra készül, hogy minél szebb életet biztosítson kisfiuknak. Szakembereket keresnek fel, mindent elolvasnak a témában. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel