Létrehozva: 2018.01.03.

Õszinte vallomás: Terápiás kezelésre szorul Madárék koraszülött lánya

Édesanyja mindent megtesz Grétiért, de ez azt jelenti, hogy saját életét háttérbe kell szorítania.

Eddig senkinek nem beszéltek arról Erdei Zsolték, hogy négyéves koraszülött kislányuk hiperaktivitással és idegrendszeri problémákkal küzd.

Az egész ország drukkolt Erdei Zsoltéknak. Először négy évvel ezelőtt, amikor Madár kislánya, Gréti idejekorán, hat hónapra, 900 grammal látta meg a napvilágot, majd tavaly májusban, amikor koraszülött kisfia, Vilmoska jött a világra 1480 grammal. Mind a két alkalommal nagy volt az ijedelem, hiszen a gyerekek egészsége mellett az anyuka állapota is kérdéses volt. Rékán életmentő műtétet hajtottak végre Gréti születésekor.

Nincs minden rendben

Szerencsére a gyerekek mind a ketten megerősödtek és kikerültek a kórházból, de idővel kiderült, hogy a kislánnyal nincs minden rendben. Réka a %RIPOST%-nak őszintén beszélt a helyzetükről, ahogy azt is elárulta, Gréti miatt képtelen társasági életet élni.

„A kislányomnak éretlen idegrendszere van. Érezhetően más a gyerek, kicsit később érik, lassabban reagál, az izomzata is lassabban fejlődik és nehezen tud koncentrálni. Ez betudható annak, hogy koraszülöttként jött a világra"

– kezdte Réka, aki imádja a kislányát, de néha lefárasztja, hogy fél szemmel mindig rá kell figyelnie. Ez pedig abból a szempontból különösen aggasztó lehet, hogy Vilike is koraszülöttként jött a világra, ez a fajta hiperaktivitás pedig náluk sokkal nagyobb eséllyel jelentkezik.

Kikészülhet az idegrendszere

A lányom egy perc nyugtot nem hagy nekem. Orvosilag megállapították, hogy ingerkereső.

Mivel minden időt együtt töltünk, én vagyok számára a legimpulzívabb személy a családban, így az ingert tőlem kapja. Mostanában javult kicsit a helyzet, már oviba jár. Miután onnan hazajön, aludnia kell, különben kikészülne az idegrendszere. Nem vitás, hogy Grétinek majd terápiára kell járnia. Vízi terápiára, lovas terápiára, mert ezek segítik abban, hogy a koraszüléssel járó lemaradását bepótolja

– mondta az édesanya, aki tudatosan készül a jövőre.

Ha tudni szeretnéd mivel jár, hogyan lehet segíteni a kislány állapotán, olvasd el a részleteket a %RIPOST% szerdai számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család