Létrehozva: 2021.11.06.

Szomorú születésnap, teljesen eltűnt a Szomszédok sztárja

Csűrös Karola férje halála óta szinte senkivel sem kommunikál.

Ma ünnepli 87. születésnapját a Szomszédok egykori sztárja Csűrös Karola. A Blikk próbálta elérni a művésznőt, de hiába hívták, nem vette fel a telefont.

A színésznő férje, Horváth Ádám két évvel ezelőtti halála óta nagyon keveset nyilatkozik a sajtónak. Csűrös Karola legutóbb augusztusban volt látható a nyilvánosság előtt, amikor elhunyt férjének állítottak emléket az újlipótvárosi otthonánál.

Máig gyászolja imádott férjét Csűrös Karola
Fotó: MTI / Illyés Tibor

Legutoljára a Blikknek nyilatkozott még áprilisban. Akkor azt mondta, hiába kapta meg a koronavírus-elleni védőoltását, nagyon rosszul érinti, hogy ennek ellenére sem tud kimenni férje sírjához évfordulójukon.

„Bár van segítségem, a legtöbb napom magányosan telik, sokszor Ádámra meg a régi időkre gondolok. Nyilván más lenne, ha itt lenne velem, de úgy néz ki, még a júliusi évfordulón sem tudok kimenni a temetőbe. Az éltet, hogy bizakodom, meggyógyulok és újra sétálhatok, de egyelőre nem látom, ez a pillanat mikor jöhet el, most úgy néz ki, még odébb van” – mondta akkor a színésznő.

Csűrös Karolát azonban azóta nem lehet elérni, hiába hívja a sajtó, ő nem veszi fel a telefont, még a születésnapján sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját